Sir Henry Campbell-Bannerman

Stirling, Skócia, 1901. október 26.





„A barbárság módszerei"



Az egész probléma sarokköve a polgárháború természete. Nem külhoni ellenséggel harcolunk, akit el kell taposnunk, le kell győznünk, össze kell zúznunk és meg kell büntetnünk, hogy aztán magára hagyjuk, és hátat fordítsunk neki. Ezek az emberek a szomszédaink – nem, ők a honfitársaink. Akármilyen hibáik legyenek is, akármit követtek is el ellenünk a jelenben vagy a múltban, ha egyáltalán Dél-Afrikában akarunk maradni, akkor ők ott lesznek, sőt meg sem lehet különböztetni őket a gyarmatainkon élő honfitársainktól... Bárki, aki ezekkel a tényekkel tisztában van, meg tudná mondani, pontosan mi a célja a Dél-Afrikában folytatott háborúnknak? Az első célnak annak kellene lennie, hogy ellenségeinknek megmutassuk katonai felsőbbrendűségünket, a másodiknak pedig, hogy mélyről jövő és alapvető barátsággal viszonyuljunk hozzájuk...


Megtalálhatók-e ezek az elemek azokon a településeken, amelyekre Dél-Afrikát redukáltuk? Az egész ország – a két bányaváros ellenséges államát leszámítva – nem más, mint ijesztő vadon. A farmokat felégették, a terményt elpusztították, a lábasjószágot vagy leölték vagy elkergették, a malmokat lerombolták, a bútorokat és a mezőgazdasági eszközöket tönkretették. Amikor a barbárság módszereire utaltam, akkor ezekről beszéltem. Ehhez a szófordulathoz ragaszkodom. Mert nem tudom jobban megfogalmazni. Ha nem ezek a barbárság eszközei, akkor micsodák?


Háború idején a dolgokat nem kesztyűs kézzel intézzük. De az [ellenséges] ország egészének ilyetén kezelése, az asszonyok és gyermekek táborba terelése olyan cselekedet, amelyről azt állítom, hogy semmi sem igazolhatja. Amikor a háború majd örömtelin véget ér, és bevezetjük Arkádia alkotmányát, a háború ötvenezer foglya természetesen vissza fog térni otthonába – már ha szabad ezt az ironikus kifejezést használnom. Ezek az önök új önrendelkezésének és kormányzásának alapjai. Százezer asszonnyal és gyermekkel fognak találkozni, és azokkal, akik túlélték őket. A jelen helyzetet látva kevés gyermek lesz ott. A férfiak találkoznak hát feleségükkel, a testvérek egymással, és amikor az apák hiába keresik gyermekeiket, akkor vajon mit fognak érezni a brit birodalommal szemben?


Már említettem az ellenséges államokat. Mi a helyzet a Fok régi kolóniájával? Milyen állapotba került a kormány politikája miatt?... Az alkotmányt felfüggesztették... Az országot egyik végétől a másikig a hadijog uralja majd, más szavakkal a jog hiánya, ami nem más, mint a katonák önkénye, akik semmit sem tudnak a jogról. Okunk van félni attól, hogy a hadijog nem más, mint a holland lakosság ellen hadüzenet nélkül indított háború. A polgári szabadságjogok általános garanciáit felfüggesztik, egy ember sincs biztonságban a birtokán, szabadsága és élete veszélyben van. A független sajtót elhallgattatják. A hírek áramlását olyan komolyan korlátozzák, hogy csak részleges információkat kapunk, de annyit már tudunk, hogy emberek százait – és nemcsak hollandokat, hanem angolokat is – letartóztattak, börtönbe vetettek, otthonuktól messze deportálták őket, és rosszindulatú szomszédaik vagy politikai ellenfeleik bizonyítékai alapján statáriális bíróságok elé állították, majd elítélték őket. Milyen alapon háborodunk fel, ha más országokban történik ilyesmi?... Minisztereink még mindig nem tanulták meg, hogy a szabad emberek csendjét és nyugalmát nem lehet a polgári jogok elnyomásával, durvasággal és bármilyen formájú erőszakkal biztosítani? A kormány... újjáélesztette a régi ellentéteket, és újakat teremtett. Elvetette a hosszú távú viszály magvát, és amikor a [kormány] felelőtlensége miatt távoznunk kell majd, akkor egy új Írországot hagyunk maguk után a déli tengereken, ami meggyengíti és nehézségekkel terheli a birodalmat...


Milyen igazak voltak Mr. Burke szavai az amerikai kolóniák megbékélésekor mondott beszédében... Mr. Burke abban a nagyszerű beszédében az erőszak további bevetése ellen szólalt fel – bármiféle erőszak bevetése ellen lépett fel —, mert ha nem hagyunk fel vele, akkor éppen azt a célt sodorjuk veszélybe, amelyet el akarunk érni. Amiért harcoltak, az nem ugyanaz, mint amit visszakapnak, mert a küzdelem közben silánnyá vált, kicsinnyé és elpocsékolttá. Fenntarthatják hatalmukat Dél-Afrikában, de az értéktelen lesz, meggyöngült, elpazarolt és felőrölt. Túl késő [vajon] az államférfiúi visszafogottságra apellálni, amely visszaállíthatná a Nagy-Britannia és a gyarmatai közti nagyszerű tradíciókat?



Sir Henry Campbell-Bannerman (1836—1908) a stirlingi körzet parlamenti képviselője és a brit Liberális Párt vezetője volt, valamint William E. Gladstone kormányának tagja.

Alábbi beszédét a búr háborúk kapcsán mondta, az elhúzódó konfliktus vége felé. Az első (1880—1881) és második (1899—1902) búr háború során a brit birodalom alapvetően két független államalakulat: az Oranje Szabadállam (Orange Free State) és a Dél-afrikai Köztársaság (South African Republic) ellen harcolt, amelyeket holland, francia és német származású ún. voortrekkerek, közkeletű nevükön búrok alapítottak. A britek számára győztes háborúk végén – egy évvel Campbell-Bannerman itt idézett felszólalása után – mindkét államalakulatot a brit gyarmatbirodalom részévé tették.

Amikor Campbell-Bannerman beszédében elítélte a briteket, mert a háború során koncentrációs táborokba gyűjtötték a búrokat, árulónak nevezték.


Campbell-Bannerman szófordulata – „a barbárság módszerei" – bejárta az egész világot, és a harctéren küzdő búrokhoz is eljutott. Amikor 1906-ban ő lett a miniszterelnök, a búrok megbíztak benne, és hajlandóak voltak együttműködni Britanniával: Oranje River kolónia és Transvaal önrendelkezési jogot kapott.

(forrás: A XX. század nagy beszédei. Szerk.: Brian McArthur. Agave Könyvek, Budapest, 2006.)



>>>>


facebook logó rubifoto Twitter artList

Sir Henry Campbell-Bannerman | A barbárság módszerei

A britek számára győztes háborúk végén – egy évvel Campbell-Bannerman itt idézett felszólalása után – mindkét államalakulatot a brit gyarmatbirodalom részévé tették.
beszéd