Emmeline Pankhurst

London, 1908. március 24.





„A nők nehéz helyzetéről"



Férfi politikusaink szokása, hogy úgy beszélnek a nőkkel, mintha nem léteznének olyan témák, melyek érinthetik az asszonyok sorsát. Az a dolgok rendje – érvelnek -, hogy a nők otthon, a családban élik az életüket. Érdekeltségükbe kizárólag a gyermekek gondozása és felnevelése tartozik; ennél több nem érdekelhet egy asszonyt. A politikának semmi köze az ilyen belterjes ügyekhez, így hát a politika nem tartozhat a nőkre. Ezzel szemben mégiscsak a törvények határozzák meg, az asszonyok hogyan éljenek a házasságban, hogyan neveljék és képezzék gyermekeiket, és milyen jövőre lehet kilátásuk. Mindehhez a Parlamentben hozott törvények szabják meg a keretet. Példaképpen nézzünk meg együtt néhány törvényt, és gondoljuk végig, milyen értelmet nyernek ezek a nők szemszögéből.

Először is vegyük a házassággal kapcsolatos törvényeket. Ezeket férfiak hozták létre, ám a nőkről rendelkeznek bennük. Fontoljuk meg, mennyire kezelik ezek a paragrafusok az asszonyokat egyenrangú személyként, mennyire igazságos rendelkezések, és mennyire bölcsek. Milyen megbízható anyagi ellátást kaphat az asszony egy házasságban? Számtalan nő él ebben az országban, akik feladták anyagi függetlenségüket a házasság kedvéért. Ki kárpótolja őket ezért a veszteségért? Miféle biztosítékot kapnak abban a házasságban, amely miatt feladták saját gazdasági függetlenségüket? Vegyük egy olyan nő példáját, aki jelentős jövedelemre tett szert a munkájából. Megszabják neki, hogy fel kell adnia a hivatását, ha feleséggé és anyává akar válni. Mit kap cserébe? A törvény mindössze annyit szab meg a házas férfinak, hogy lakóhelyet kell biztosítania a feleségének, emellett valamiféle élelmet és ruházatot. Az ő kénye-kedve határozza meg, milyen fedél legyen az, milyen élelem és milyen ruházat. Szintén ő döntheti el, mennyi pénzt költ az otthonára és hogyan. A törvények alapján az asszonynak ezekbe a kérdésekbe semmilyen beleszólása nem lehet. Nem formálhat igényt a férfi jövedelmének egyetlen apró hányadára sem. Ha jó emberről, lelkiismeretes férfiról van szó, nem merülhet fel súlyosabb probléma. Amennyiben azonban nem ennyire lelkiismeretes, dönthet akár úgy is, hogy éhezteti a feleségét, és akkor senki sem segíthet az asszonyon. Amit a férj elegendőnek gondol, azzal a feleségnek meg kell elégednie.

Elismerem, illusztrációim meglehetősen szélsőségesek, és a legtöbb férfi sokkal emberségesebben bánik feleségével, mint ahogy a törvény előírja. Az asszonyok zöme ennél fogva nem szenved annyit, amennyit szenvedne, ha a férfiak mind annyira lelketlenek lennének, ahogy elképzelhetjük. El kell viszont fogadnunk, hogy léteznek kegyetlen és igazságtalan férfiak, akik miatt szükség lenne a törvények felülvizsgálatára. Nem hagyhatjuk, hogy továbbra is teljességgel szabad kezet kapjanak.

Most vizsgáljuk meg egy olyan nő a helyzetét, aki rendkívül szerencsétlenül házasodott. Olyan szerencsétlenül, hogy alávaló férje velejéig erkölcstelen, rosszindulatú, és alkalmatlan arra, hogy kisgyermekek apja legyen. Az emberek felett álló bírósághoz fordulunk segítségért. Hogyan lehetne megszabadulni egy ilyen házastárstól? Ha egy férfi akar megszabadulni egy rossz feleségtől, csak annyit kell bebizonyítania, hogy az asszony egyetlen egyszer hűtlen volt hozzá. Ám egy nő, akit a sors rossz férjjel vert meg, nem szabadulhat tőle, mivel a férfi hűtlensége nem válóok, akár egyszer, akár ezerszer történik. Az asszonynak be kell bizonyítania, hogy a férfi bigámiát követett el, elszökött vagy embertelen tettet hajtott végre. Az erkölcstelenség vádja nem elég ahhoz, hogy a nő megszabaduljon a zsarnokságtól.

Nézzük továbbá, milyen megítélés illeti a nőt anyaként. Ez a kérdés olyan sokszor felmerült gyűléseinken, hogy feltételezem, visszhangja sokukhoz eljutott már. Az angol törvények szerint egyetlen férjezett asszony sem számít a gyermeke anyjának, annak ellenére, hogy ő hozta a világra. A törvény előtt ő nem szülője a gyermekének. A gyermeknek, a házasságra vonatkozó törvényeink szerint, csupán egyetlen szülője van, aki dönthet a jövőjéről, a lakóhelyéről, az életmódjáról, a reá költött összegről, az iskoláztatásáról s a vallásról, melyet követnie kell. Ez a szülő az apa.

A fenti példákat olyan törvények közül válogattam, amelyeket férfiak hoztak létre, és érintik a nők sorsát. Kérdezem én: ha a nőknek is lenne választójoguk, akkor is ilyen törvények születtek volna? Nem, ha a férfiakhoz hasonlóan az asszonyok is szavazhattak volna, most egyenrangúságon alapuló törvényeink lennének. Egyenlő törvényeket alkottak volna a válásról, és senki sem vonná kétségbe, hogy miután a természet két szülőt rendelt a gyermekhez, a törvény előtt is két szülőnek kell szerepelnie.

Eddig azoknak az asszonyoknak a helyzetéről szóltam, akik házasságban élnek, a törvény előtt azonban mégsem számítanak saját gyermekük szülőjének. A házasságban tehát az utódnak csak egy szülője van. Csakhogy a házasságon kívül is csak egy szülő van. Ez viszont az anya – a szerencsétlenül járt anya. Ilyen esetben egyedül ő felelős a gyermek jövőjéért, egyedül őt büntetik, ha a gyermek elhanyagolt és szenved az elhanyagoltságtól. Hadd illusztráljam ezt egyetlen példával. A pótválasztások idején Herefordshire-ben jártam. Ott-tartózkodásom idején egy leányanyát citáltak a bíróság elé, azzal a váddal, hogy elhanyagolta házasságon kívül született gyermekét. Házi szolgáló volt, aki gyermekét egy dajkára bízta. A bírák – akik között ezredesek és földbirtokosok is ültek – nem kérdezték meg, kap-e fizetést valahonnan, nem kérdezték meg, ki az apa, és részt vállal-e a gyermek felnevelésének költségeiből. Az asszonyt három hónapra börtönbe zárták a gyermek elhanyagolása miatt. Egy kérdésem lenne hozzátok, nőtársaim, akik ma este itt összegyűltetek. Ha a nők is kivehették volna részüket a törvényalkotásból, vajon nem gondoskodtak volna-e arról, hogy az ilyen gyermekek apja, az anyához hasonlóan, egyformán felelős legyen a gyermek jólétéért?



Amikor 1909-ben tiltakozni kezdett a bebörtönzött és éhségsztrájkkal tiltakozó szüfrazsettek kényszeretetése ellen, Emmeline Pankhurstöt másodszor is letartóztatták.

Emmeline Pankhurst (1858—1928), a brit szüfrazsettek vezetője, 1889-ben alapította a Nők Választójogi Ligáját. 1903-ban lánya, Christabel javaslatára harciasabb vizekre evezett, és megalakította a Nők Szociális és Politikai Egyesületét. Miután 1906-ban találkozott Herbert Asquith liberális párti miniszterelnökkel, és végleg feladta a reményt, hogy szavazatokat szerezhet a szabadelvű kormánnyal szemben, még keményebb eszközökhöz folyamodott. Ez a beszéde a londoni Portman Roomsban hangzott el. Néhány hónappal később letartóztatták, mert a szüfrazsettek megkísérelték „megrohamozni" a törvényhozás alsóházát.



>>>>



facebook logó rubifoto Twitter artList

Emmeline Pankhurst | A nõk nehéz helyzetérõl

Férfi politikusaink szokása, hogy úgy beszélnek a nõkkel, mintha nem léteznének olyan témák, melyek érinthetik az asszonyok sorsát.
beszélés